Tanévzáró gondolatok

 

A tanév vége felé közeledve sokan az érdemjegyekre és a bizonyítványra koncentrálnak, mint a siker fő mérőeszközeire. De vajon tényleg csak ez számít a legtöbbet? Az iskola nemcsak tudást ad át, hanem komplex hatással van a gyerekek életére és fejlődésére. Az érdemjegyeknél sokkal fontosabb tényezők határozzák meg gyermekeink életútját és boldogulását.

 

Az iskolai osztályzatok visszajelzést adhatnak a tanulási folyamatról, azonban nem jelentenek mindent. Sokkal lényegesebb, hogy a gyerekek olyan képességekre tegyenek szert, amiket az életben is jól tudnak használni. Gondoljunk csak bele: hiába van valakinek csupa ötöse, ha nem tud önállóan gondolkodni, megoldani a problémáit, érthetően kifejezni magát vagy alkalmazkodni a változásokhoz. Ezek azok a dolgok, amik igazán számítanak ahhoz, hogy valaki elégedett és sikeres legyen, akármilyen jegyei is voltak suliban.

 

A Program for International Student Assessment (PISA) egy nemzetközi felmérés, amit 15 éves diákokkal töltetnek ki. Itt nem a magolós tudást nézik, hanem azt, mennyire megy nekik az olvasás, a matek és a természettudományok a gyakorlatban. Szóval, hogy tudják-e használni az iskolában tanultakat a való életben. Ez azt is megmutatja, hogy valójában jók-e az iskoláink.

 

A PISA tesztek szerinti alacsony pontszámot elérő diákok gyakran kerülnek olyan iskolai környezetbe, ahol kevésbé számít a készségfejlesztés. Ez azt jelenti, hogy hosszú távon ők lehetnek azok, akiknek később nagyon nehéz lesz munkát találni.

Az olyan pozíciókat, ahol kevésbé bonyolult kognitív készségek szükségesek, a jövőben könnyen átvehetik a robotok.

 

A magyar oktatási rendszer ezen a téren is komoly nehézségekkel küzd.

Bármelyik nemzetközi felmérést nézzük, eléggé le vagyunk maradva. Ennek pedig az az oka, hogy rengeteg gond van az iskoláinkkal. Kevés a tanár, régiek a tankönyvek, és a tanároknak rengeteg papírmunkájuk van a tanítás mellett. Ezeket a problémákat nem kell részletesen bemutatni, hiszen több mint egy éve folyamatosak a tüntetések és a média figyelme is ráirányult az oktatás problémáira. A tanárok követeléseit pedig részben a kormány is elismerte azonban valódi megoldások továbbra sincsenek.

 

Pedig nagyon nagy szükség lenne arra, hogy alapjaiban változzon meg az oktatás. Nem csak azért, mert lemaradásban vagyunk, hanem mert a gyerekek sem érzik jól magukat az iskolában. Ez pedig ahhoz vezet, hogy a társadalom sem lesz jó állapotban sem gazdaságilag, sem lelkileg. Vagyis, ha nem változtatunk, akkor minden marad a régiben, és ez bizony elég szomorú jövőképet fest elénk.

 

Ezek a problémák tehát nem csak a diákok tudásbeli lemaradásához vezetnek, de a tanulói jólétére is negatívan hatnak.

 

A szakemberhiány egyik legsúlyosabb következménye, hogy az idei tanévben jelentősen megnőtt az iskolai erőszak és bántalmazás eseteinek száma.

Összességében elmondható, hogy a pedagógushiány komplex módon járul hozzá az iskolai bántalmazások növekedéséhez.

A túlzsúfolt osztályok, a leterhelt tanárok, a mentálhigiénés szakemberek hiánya és a nem megfelelő konfliktuskezelési minták mind olyan tényezők, amelyek megágyaznak a problémának. Az oktatási rendszer megerősítése, a pedagógusok megfelelő támogatása ezért nem csak az oktatás minősége, de a diákok lelki jólléte szempontjából is kulcsfontosságú.

 

A leterhelt pedagógusoknak kevesebb idejük és energiájuk marad arra, hogy érdemben foglalkozzanak a diákok érzelmi és szociális nevelésével. Pedig ez kulcsfontosságú lenne az empatikus, toleráns és együttműködő légkör kialakításában. Ha a gyerekek nem kapnak segítséget az érzelmeik megfelelő kifejezésében és kezelésében, az agresszió és a bántalmazás könnyebben megjelenhet, mint problémamegoldási eszköz.

Az iskolákban kevesebb vagy egyáltalán nincs  mentálhigiénés szakember, iskolapszichológus, fejlesztőpedagógus, akik célzottan tudnák segíteni a diákok lelki jóllétét és a konfliktusok békés megoldását. Ezek a szakemberek kulcsszerepet játszanak a prevencióban és az intervencióban egyaránt – hiányuk esetén a problémák könnyebben elmérgesedhetnek.

Ráadásul a túlterhelt, frusztrált pedagógusok sajnos néha maguk is modellként szolgálhatnak a nem megfelelő konfliktuskezelésre. Ha a tanár türelmetlen, kiabál, esetleg megszégyenít, az mintául szolgálhat a diákok számára is.

 

Az iskola akkor tudja támogatni a gyerekek lelki egészségét, ha elfogadó, biztonságos légkört teremt, ahol a gyerekek hibázhatnak, tanulhatnak a tévedéseikből anélkül, hogy ezt megszégyenítés vagy elutasítás követné.

Az érzelmi biztonság alapja a pedagógus és a diák közötti kapcsolat. Elengedhetetlen, hogy a tanárok valódi figyelmet, elfogadást és támogatást nyújtsanak a gyerekeknek. Ez a fajta érzelmi odafordulás segít a gyerekeknek megbirkózni a kihívásokkal és kibontakoztatni a képességeiket.

 

Az iskolai légkör tehát sokszor stresszt és kihívásokat jelenthet a gyermekek számára is, de szülőként sokat tehetünk annak érdekében, hogy támogassuk őket ebben a helyzetben.

Fontos, hogy tudatosan figyeljünk arra, milyen üzeneteket közvetítünk a gyerekünk felé, és mindig az elfogadás és a támogatás talaján maradjunk.

 

Teremtsünk biztonságos, elfogadó légkört otthon. Hallgassuk meg a gyermekünk iskolai élményeit ítélkezés nélkül. A “Mi volt a suliban?” kérdésre gyakran kapunk egy tömör “semmi” választ, de van néhány technika, amivel részletesebb és tartalmasabb beszélgetéseket kezdeményezhetünk.

 

Íme néhány kérdés, amit segíthet valódi beszélgetést kezdeményezni:

 

“Mi volt a legjobb dolog, ami ma történt veled az iskolában?” Ez a kérdés a pozitívumokra irányítja a figyelmet, és segít  felidézni a nap kellemes pillanatait.

“Melyik órád volt ma a legérdekesebb? Miről tanultatok?” Ez a kérdés arra ösztönzi, hogy részletesebben meséljen egy adott tanórával kapcsolatban.

“Volt ma bármi, ami kihívást jelentett számodra? Hogyan oldottad meg?” Ez a kérdés a problémamegoldásra fókuszál, és lehetőséget ad, hogy beszéljen az esetleges nehézségekről.

“Kivel játszottál ma a szünetben? Mit játszottatok?” A szociális életére vonatkozó kérdések betekintést adhatnak társas kapcsolataiba.

“Tanultál ma valami újat magadról vagy a világról?” Ez a kérdés tágabb perspektívába helyezi a tanulást, és segít a gyereknek reflektálni a saját fejlődésére.

“Van valami, amiben szerinted fejlődtél ma vagy amire büszke vagy?” Ez a kérdés az önreflexiót és az önbizalmat erősíti.

“Van valami az iskolával kapcsolatban, ami most foglalkoztat téged vagy amiben esetleg segítségre lenne szükséged?” Ez a kérdés teret ad neki, hogy beszéljen az esetleges aggodalmairól vagy kérdéseiről.

Fontos, hogy ezeket a kérdéseket ne “kihallgatásnak” szánjuk, hanem őszinte érdeklődéssel, nyitottan tegyük fel őket. Hallgassuk figyelmesen a gyermek válaszait, és szükség esetén kérdezzünk vissza vagy fűzzünk hozzá saját gondolatokat.

 

Ne felejtsük el azt sem, hogy a gyermekek gyakran nem rögtön az iskola után szeretnének beszélni a napjukról. Lehet, hogy az esti mese előtt, a vacsoránál vagy egy közös játék során szívesebben megnyílnak.

Teremtsünk egy olyan légkört, ahol a gyermekünk úgy érzi, szabadon és ítélkezésmentesen oszthatja meg velünk az iskolai élményeit. Ezek a beszélgetések nem csak információt adnak nekünk, de erősítik a kapcsolatunkat és a bizalmat is.

 

Ne a jegyekre, hanem az erőfeszítésre helyezzük a hangsúlyt. Dicsérjük meg a gyermekünket a befektetett munkáért, függetlenül az eredménytől. Ez segít nekik megérteni, hogy a tanulás folyamat, és a hibákból is lehet tanulni.

 

Segítsünk a gyermekünknek megtalálni az erősségeit, és támogassuk ezek kibontakoztatását. Minden gyermek más területen tehetséges – ha megtaláljuk és ápoljuk ezeket a területeket, az segít a gyermek önbizalmának és rezilienciájának (lelki ellenállóképességének) növelésében.

 

Tanítsuk meg a gyermekünknek az érzelmi intelligencia alapjait. Beszélgessünk az érzelmekről, tanítsuk meg őket felismerni és kifejezni a saját érzéseiket, valamint empatikusan reagálni mások érzelmeire. Ezek a készségek segítenek nekik jobban navigálni a társas helyzetekben.

 

Szükség esetén kérjünk szakmai segítséget. Ha azt látjuk, hogy a gyermekünk tartósan küzd az iskolai stresszel, szorongással vagy egyéb lelki problémákkal

 

Az év végi bizonyítvány közösségi oldalakon való megosztása mögött általában a szülők büszkesége és a gyermek teljesítményének elismerése iránti igény áll. Ugyanakkor ennek a gyakorlatnak számos negatív hatása lehet mind a gyermekre, mind a tágabb közösségre nézve. Ez a gyakorlat azt sugallja, hogy a jó jegyek a legfontosabb mércéi egy gyermek értékének, hatalmas nyomást helyezve rájuk és rombolva az önértékelésüket. Ráadásul a közösségi média torzító hatása és a szülők közötti versenyhelyzet tovább fokozhatja a szorongást és a kisebbrendűségi érzést azoknál a gyerekeknél, akik nem érnek el kiváló eredményeket, aláásva ezzel mentális jóllétüket.

 

Legyünk tudatában saját motivációinknak! Kérdezzük meg magunktól, miért olyan fontosak ezek az elvárások. A saját teljesítetlen álmainkat szeretnénk a gyereken keresztül megvalósítani? A környezetünk nyomása hat ránk? Ha megértjük az elvárásaink gyökerét, könnyebben tudunk változtatni.

 

Gondoljuk át a saját értékrendünket! Mi az, ami igazán fontos nekünk? Sikeresnek lenni csak a hagyományos értelemben lehet? Vagy az életöröm, a kíváncsiság, a kitartás, az empátia szintén értékes tulajdonságok?

 

A feltétel nélküli szeretet és figyelem a legfontosabb, amit egy gyereknek adhatunk. Élvezzük az együtt töltött időt, fedezzük fel közösen a világot, építsünk erős kapcsolatot – ez az alapja a gyermek egészséges önértékelésének.

 

Ne feledjük, a szülői szerep tanulási folyamat. Legyünk türelmesek és kedvesek önmagunkhoz is. Ha tudatosan figyelünk a saját reakcióinkra és igyekszünk a gyermek valódi szükségleteit szem előtt tartani, nagy lépést tehetünk egy kiegyensúlyozottabb, őszintébb kapcsolat felé.