Mentálhigiénés Tanácsadás
A Harmonikus Labirintus-t azért hoztam létre, hogy segítsek megtalálni az utat önmagadhoz.
“Rendkívüli értéket tulajdonítok annak, amikor megengedhetem magamnak, hogy megértsek másokat”
Carl Rogers
A Harmonikus Labirintus elnevezés nem véletlenül született. A labirintus ősi szimbólum, melynek számos jelentése van. Egyaránt utalhat a belső utazásra, a lélek útkeresésére, a kihívásokra és a jutalmakra, a tévedésekre és a felfedezésekre.
Számomra a labirintus a mentális egyensúly megtalálásának metaforáját jelképezi. A terápiás folyamat során együtt haladunk ezen az úton, feltárva a belső erőforrásokat, leküzdve az akadályokat, és megtalálva a harmóniát a gondolataink, érzéseink és viselkedésünk között.
Felgyorsult sokszínű világunkban az élet kihívásai számtalan alakban bukkanhatnak fel. Bármikor jöhetnek nehézségek: egy váratlan krízis, egy nehezen feldolgozható helyzet, egy kihívás, amivel egyedül nehezebb szembenézni.
Sokan, sok félék vagyunk, mindenki számára más helyzet jelent kihívást. Az viszont biztos, hogy az érzelmileg megterhelő élethelyzeteket egyedül átvészelni és feldolgozni nagyon nehéz feladat és hosszútávon növelheti bennünk a stresszt, mely életminőségünk romlásához vezethet. Ilyenkor a család és a barátok támogatása óriási segítséget jelenthet, de néha szükség lehet egy szakértő útmutatására is.
Az én célom, hogy segítsek és platformot biztosítsak Neked önmagad felfedezéséhez. A közös munka során segítek neked, hogy könnyebben felismerd az elakadásaidat, nehézségeidet, hogy tisztább képet kapj önmagadról.
A terápiás folyamat során segítek abban, hogy jobban megértsd önmagad és az életed, hogy képessé válj felhasználni a benned rejlő erőforrásokat.
A beszélgetések alkalmával a határaid tiszteletben tartásával a saját ritmusodnak megfelelően haladunk a kitűzött célok eléréséhez.
Egy kimerítő nap után általában az otthonunk kényelmére és nyugalmára vágyunk.
Terápiás üléseink online formában történnek, így azt akár otthonod kényelméből is igénybe veheted, amivel időt és energiát spórolhatsz meg.
Szia!
Barbi vagyok, mentálhigiénés szakember, aki több éves szakmai tapasztalattal segít a lelki nehézségek leküzdésében.
Hiszem, hogy a lelki egészség kiemelkedően fontos a boldog élet eléréséhez. A segítő beszélgetés nem csupán egy terápiás eszköz, hanem egy mély, bensőséges kapcsolatteremtő folyamat, amely során biztonságban, elfogadva, megértve és támogatva érezheted magad.
Egyetemi tanulmányaim során szerzett tudásomat azóta is folyamatosan bővítem, hiszen a mentálhigiénés terület megkívánja a szakember állandó fejlődését. Szakmai utam során jártasságot szereztem a szociális munka, mentálhigiénés tanácsadás, kriminológia, coaching és mediációs területeken.
Közel egy évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezem, mely során a legkülönfélébb emberekkel dolgoztam együtt: gyerekekkel, tinédzserekkel, családokkal, fogyatékkal élő személyekkel, idősekkel és fogvatartottakkal is. Ez a sokrétű tapasztalat,és a képzéseim során elsajátított tudás lehetővé teszi számomra, hogy értő figyelemmel és empátiával forduljak mindenki felé, akik hozzám fordulnak segítségért.
Problémák melyekkel hozzám fordulhatsz
A leírások segítenek, hogy meg tudd határozni a problémáidat
Blogbejegyzések
Gondolataim a hétköznapok és életünk kihívásairól.
Meditációs anyagok
Hamarosan…
Milyen problémákkal fordulhatsz hozzám:
Szorongás és stressz
Teljesen normális, hogy bizonyos izgalommal járó élethelyzetekben megnövekszik a szorongás és a stressz. Ezek a helyzetek gyakran kihívást jelentenek, és a testünk természetes reakciója, hogy fokozott éberséggel és feszültséggel reagál rájuk. Ilyen élethelyzetekkel minden életszakaszunkban találkozhatunk. Például iskolai felelések, vizsgák, állásinterjúk, prezentációk, előadások megtartása, során.
Tünetei fizikai és érzelmi szinten egyaránt jelentkezhetnek és különböző mértékben hatnak ránk, attól függően, hogy hogyan kezeljük a stresszhatásokat.
Önismeret - Önmagunk felfedezése, út egy teljesebb és boldogabb élet felé
Önbizalom-és annak hiánya
Beilleszkedés, alkalmazkodás
Az új élethelyzetek és közösségek kihívást és alkalmazkodást jelentenek. Az alkalmazkodás és beilleszkedés nem mindenki számára egyformán könnyű.
A beilleszkedési nehézségek kirekesztettséghez, elszigetelődéshez és magányossághoz vezethetnek.
Veszteség, gyász, válás
A gyász egyéni folyamat. Nincs “helyes” vagy “helytelen” módja a gyász megélésének.Nincsenek szabályok, sem időkeretek.
Türelem, idő és a környezet támogatása szükséges a gyász feldolgozásához.A terápia segíthet megérteni a folyamatot, elfogadni az érzéseket, és hatékony megküzdési stratégiákat elsajátítani.
Gyermekvállalás, gyermeknevelési nehézségek
A szülői lét tele van buktatókkal, és gyakran érezzük magunkat magányosnak a nehézségekben. Nehéz eligazodni a rengeteg információ és tanács között. Az interneten és a médiában gyakran tökéletesnek tűnik a szülői lét, ami irreális elvárásokat teremt, a “normális” szülői elvárásoknak való megfelelési kényszer további stresszt okozhat. Fontos felismerni, hogy a valóságban a szülőség tele van kihívásokkal és rendetlenséggel.
Párkapcsolati, párkeresési problémák
A szorongás, a félénkség vagy a múltbeli traumák akadályozhatják a párkapcsolatok kialakítását. Én segíthetek Neked leküzdeni ezeket a gátlásokat, hogy magabiztosabban és nyitottabban vágj bele a párkeresésbe.
Mire számíthatsz a terápiás folyamat során?
Sokakban merül fel félelem és bizonytalanság a terápia kapcsán. Teljesen természetes, hogy nem tudod pontosan, mire számíthatsz. Az alábbiakban igyekszem bemutatni a terápiás folyamat főbb lépéseit, hogy jobban megértsd, mi vár rád.
Első találkozás:
- Az első alkalom ingyenes, és a célja a kölcsönös megismerkedés.
Felmérem a problémádat, és eldöntjük, hogy tudok-e segíteni. - Ha úgy ítéljük meg, hogy a terápia megfelelő megoldás lehet, megbeszéljük a további lépéseket.
Első terápiás alkalmak:
- Fokozatosan megismerjük egymást.
- Mesélj magadról, honnan jössz, mit hozol magaddal, és hol tartasz most az életedben.
- Beszéljünk a legnagyobb problémáidról, és arról, miben érzed magad elakadva.
- Közösen fogalmazzunk meg célokat a terápiára vonatkozóan.
- Megbeszéljük, milyen rendszerességgel találkozzunk.
A terápiás alkalmak során:
- Az együtt meghatározott célok elérése felé vezető úton haladunk.
- Biztosítok számodra egy értő figyelemre és ítélkezésmentes övezetre, ahol egyre jobban megismerheted önmagad és fejlődhet a kommunikációs képességed.
- Időről időre értékeljük a terápiás folyamatot, és szükség esetén módosítunk a célokon és a stratégiákon.
A terápia lezárása:
- A terápia akkor válik sikeressé, ha elérted a kitűzött célokat, és képes leszel önállóan megbirkózni a nehézségekkel.
- Közösen értékeljük a terápia eredményességét, és további támogatási lehetőségeket is javasolhatok.
Fontos megjegyezni, hogy a terápiás folyamat egyénenként változó. A fenti elemek nem feltétlenül ugyanazon sorrendben következnek be, és a terapeuta rugalmasan igazodik a te egyéni igényeidhez és szükségleteidhez.
A terápiában való részvétel aktív elköteleződést igényel. Fontos, hogy nyíltan és őszintén kommunikálj a terapeutáddal, és aktívan részt vegyél a munkában.
Ha bármilyen kérdésed van a terápiával kapcsolatban, ne habozz kérdezni!
Bízom benne, hogy ez a rövid összefoglaló segített jobban megérteni a terápiás folyamatot.
Várom a találkozást!
Alapelveim a terápiás folyamat során
Tisztelet
Az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása alapvető elvem. Ez azt jelenti, hogy elfogadlak téged származástól, életkortól, jövedelemtől, nemi orientációtól vagy szexuális beállítottságtól függetlenül.
A terápiás folyamat során mindvégig tiszteletben tartom az egyéni határaidat, és a te ritmusodnak megfelelően haladunk. Fontos számomra, hogy egy biztonságos és támogató teret teremtsünk, ahol szabadon kifejezheted magad.
Titoktartás
Az adataid, a problémáid, gondolataid teljes mértékben biztonságban érezheted nálam. Bizalmasan kezelem őket, harmadik félnek semmilyen helyzetben nem adom ki.
A terápiás beszélgetések tartalma szigorúan bizalmas, és csak a te beleegyezéseddel oszthatom meg másokkal. Ez alól kivételt képeznek a veszélyhelyzetek, amikor a jogszabályok betartása vagy a te biztonságod megóvása indokolja a titoktartás feloldását.
Pártatlanság
Pártatlanul és objektíven közelítek a problémádhoz. Ez lehetővé teszi a probléma valódi okának feltárását, és hogy segítsek neked több nézőpontból megvizsgálni a helyzetet.
Nem hozok ítéletet, és nem befolyásolom a döntéseidet.
A célom, hogy támogassalak az önmegismerés útján, és abban, hogy egy kiegyensúlyozottabb és teljesebb életet élj.
Együttműködés
Terápiás folyamatban partnerséget alakítunk ki. Együtt dolgozunk azon, hogy feltárd a céljaidat, és megtaláld a számodra legmegfelelőbb megoldásokat.
Fontos számomra a visszajelzésed. Kérlek, oszd meg velem bármilyen gondolatodat vagy érzésedet a terápiával kapcsolatban.
Hiszem, hogy a bizalmon és a nyitott kommunikáción alapuló terápiás kapcsolat kulcsfontosságú a változáshoz és a fejlődéshez.
Elkötelezett vagyok amellett, hogy egy támogató és elfogadó teret biztosítsak neked, ahol szabadon kiteljesedhetsz.
Vedd fel velem a kapcsolatot
kapcsolat@harmonikuslabirintus.com
Amennyiben kérdésed van a szolgáltatásaimmal, vagy bármi egyébbel kapcsolatban úgy az üzenetküldés gombra kattintva tudod elküldeni nekem kérdéseidet.
Ha időpontot szeretnél foglalni hozzám, az időpontfoglalás gombra kattintva minden információt megtalálsz.
Releváns kulcsszavak
Kulcsszavak amelyek kapcsolódnak az adott oldal tartalmához:
mentálhigiénés tanácsadás, harmonikus labirintus, önismeret, személyiségfejlesztés, lelki egészség, mentális egyensúly, belső utazás, lélek útkeresése, kihívások, jutalmak, tévedések, felfedezések, terápiás folyamat, belső erőforrások, gondolatok, érzések, viselkedés, élethelyzetek, krízis, stressz, életminőség, család, barátok, szakértő, önmegisértés, célok elérése, beszélgetés, határok tisztelete, online terápia, mentálhigiénés szakember, lelki nehézségek, lelki egészség, boldog élet, segítő beszélgetés, kapcsolatteremtés, biztonság, elfogadás, megértés, támogatás, egyetemi tanulmányok, szociális munka, kriminológia, coaching, mediáció, empátia, szorongás, stressz, élethelyzetek, vizsgák, állásinterjúk, prezentációk, előadások, tünetek, stresszhatások, önismeret, önmagunk felfedezése, teljesebb élet, boldogabb élet, önreflexió, élethelyzetek változása, egyensúly, önbizalom, önkifejezés, célok elérése, önérdek érvényesítése, gyermekkori tapasztalatok, társadalmi elvárások, traumák, kritika, kiközösítés, irreális elvárások, önbizalomhiány, fejlesztés, stratégiák, beilleszkedés, alkalmazkodás, közösség, elfogadás, hibák, gyengeségek, új élethelyzetek, kihívások, beilleszkedési nehézségek, kirekesztettség, elszigetelődés, magányosság, veszteség, gyász, válás, természetes emberi reakció, szeretett személy elvesztése, háziállat elvesztése, kapcsolat elvesztése, munkahely megszűnése, költözés, egyéni folyamat, türelem, idő, környezet támogatása, feldolgozás, megértés, érzések elfogadása, megküzdési stratégiák, gyermekvállalás, gyermeknevelési nehézségek, szülői lét, buktatók, magány, információ, tanácsok, irreális elvárások, megfelelési kényszer, stressz, kihívások, rendetlenség, párkapcsolat, párkeresés, munkahelyi elfoglaltság, szociális kapcsolatok beszűkülése, online felületek, társkereső alkalmazások, felszínes ismerkedés, csalódások, szorongás, félénkség, múltbeli traumák, gátlások leküzdése, magabiztosság, nyitottság, terápiás folyamat, félelem, bizonytalanság, első találkozás, ingyenes, megismerkedés, probléma felmérése, segítség, további lépések, terápiás alkalmak, célok megfogalmazása, rendszeresség, értő figyelem, ítélkezésmentes övezet, önismeret, kommunikációs képesség fejlesztése, értékelés, módosítás, lezárás, siker, további támogatás, egyéni igények, szükségletek, aktív elköteleződés, nyílt kommunikáció, kérdések, emberi méltóság, emberi jogok tisztelete, elfogadás, egyéni határok, biztonságos tér, támogató tér, szabad önkifejezés, titoktartás, adatok biztonsága, problémák, gondolatok, bizalmas kezelés, veszélyhelyzetek, jogszabályok betartása, biztonság megóvása, pártatlanság, objektivitás, valódi ok feltárása, több nézőpont, ítéletmentesség, döntések befolyásolásának kerülése, önmegismerés támogatása, kiegyensúlyozottabb élet, teljesebb élet, együttműködés, partnerség, visszajelzés, bizalom, nyitott kommunikáció, támogató tér, elfogadó tér, kiteljesedés, mentálhigiénés tanácsadás, harmonikus labirintus, önismereti út, lelki útkeresés, belső utazás, életkihívások, mentális egyensúly, belső erőforrások, lelki harmónia, stresszkezelés, önmegismerés, érzelmi nehézségek, mentális jóllét, mentálhigiénés támogatás, lelki egészség, pszichológiai segítségnyújtás, önfejlesztés, önbizalom erősítése, szorongáscsökkentés, stresszoldás, életvezetési tanácsadás, érzelmi intelligencia fejlesztése, konfliktuskezelés, kommunikációs készségek, családi kapcsolatok, párkapcsolati problémák, gyermeknevelési kérdések, változásmenedzsment, életcélok meghatározása, önelfogadás, érzelmi támogatás, biztonságos légkör, elfogadó környezet, szakértői segítség, egyéni tanácsadás, online terápia, kényelmes tanácsadás, szakmai tapasztalat, empátia, megértés, bizalom, titoktartás, ítéletmentesség, partnerség, együttműködés, személyre szabott segítségnyújtás, rugalmas alkalmazkodás, aktív részvétel, nyílt kommunikáció, célok elérése, problémamegoldás, megküzdési stratégiák, érzelmi kontroll, gondolatok rendezése, viselkedésváltozás, önreflexió, tudatosság, belső béke, lelki növekedés, személyiségfejlődés, mentális rugalmasság, pozitív gondolkodás, érzelemszabályozás, kapcsolatépítés, asszertivitás, döntéshozatal, önérvényesítés, krízisintervenció, trauma feldolgozás, gyászmunka, életvezetési akadályok leküzdése, munka-magánélet egyensúly, stresszmenedzsment, relaxációs technikák, mindfulness, kognitív átkeretezés, negatív gondolati minták felismerése, érzelmi elakadások feloldása, önértékelés javítása, társas készségek fejlesztése, kommunikációs gátak leküzdése, önbizalomhiány kezelése, teljesítményszorongás csökkentése, perfekcionizmus elengedése, kudarckezelés, motiváció erősítése, változás elfogadása, jövőkép kialakítása, értékrend tisztázása, életszerepek egyensúlya, identitáskeresés, önállóság támogatása, függőségek kezelése, egészséges határok kialakítása, elengedés, megbocsátás, érzelmek kifejezése, vágyak felfedezése, kreativitás kibontakoztatása, flow élmény, jelentudatosság, spiritualitás, életértelem keresése, belső gyermek gyógyítása, önszeretet, testképzavar, evészavarok, alvászavarok, pszicho-edukáció, relaxáció, imaginációs technikák, szimbólumterápia, álomelemzés, művészetterápia, bibloterápia, közösségi élmény, csoportterápia, workshopok, előadások, online anyagok, önsegítő gyakorlatok, naplóvezetés, meditáció, jóga, testmozgás, egészséges életmód, kiegyensúlyozott táplálkozás, természetközelség, hobbik felfedezése, Flow élmények, jelentudatos cselekvés, társas támogatás, önkéntesség, közösségi részvétel, spirituális gyakorlatok, művészeti tevékenységek, kreativitás fejlesztése, személyiségfejlesztés, életvezetési készségek, gyermekkor, családi kapcsolatok fejlesztése, pszichológiai alapismeretek.